A menekültválság 6.: Találkozó Gútán

 

Június 21-én délelőtt az Európai Unió aktuális kérdéseiről, a migráció okozta dilemmákról tartott ifjúsági műhelymunkával kezdődött a program. A résztvevőknek – diákoknak és tanároknak, a partnerek képviselőinek – Horváth Árpád a település polgármestere és Hann Péter programvezető mutatta be a programot. A fiatalok az interaktív, csoportmunkákra épülő foglalkozáson, saját élményeikre építve gondolkodhattak el az Európai Unió erősségeiről és dilemmáiról, a migráció szlovákiai és helyi hatásairól.

A délutáni programon először Horváth Árpád gútai polgármester köszöntötte a megjelenteket, elmondta, hogy nagy öröm számára és a helyi közösségnek, hogy településükön először kerül sor testvérvárosi találkozóra. A migráció helyi folyamatokra gyakorolt hatásáról Hann Péter (Ezer Gyerek Egyesület) tarott bevezetőt, jó részt a projekt eddigi eseményeire, tapasztalataira építve. A témában referátumot tartott: Dragos Georgescu, a nagykárolyi kastély igazgatója, Ricz András palicsi képviselő, Sallai Attila, érendrédi képviselő és Takács Imre, a gútai tanügyi hivatal vezetője.

Péntek délelőtt rendeztük meg a „A Visegrádi Országok Európában a menekültválság idején” című konferenciánkat. Az eseményen előadást tartott Barak László, a pozsonyi parameter.sk főszerkesztője és Horn Gábor, budapesti a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az előadások középpontjában a Visegrádi Országok menekült kérdéssel kapcsolatos politikája állt, valamint ennek hatása az Európai Unió egészére. Az előadások után élénk vita bontakozott ki, amelyen megszólaltak mind a helyi közélet szereplői és gútai polgárok, mind a partnerszervezetek képviselői.

A délutáni részvételi találkozón a külföldi delegációk és a helyi polgárok, tanárok, önkormányzati dolgozók részvételével a korábban megtartott műhelymunka és konferencia élményeire építve összegeztük a különböző települések tapasztalatit, jó gyakorlatait a menekültválságra adható helyi válaszok tekintetében.

Június 23-án filmvetítésre és nyílt vitafórumra került sor. A rendezvény bevezetéseként a résztvevők megnézték a Gúta TV saját készítésű filmjét, amely a II. világháború utáni, a szlovákiai magyarságot sújtó intézkedéseket, deportálásokat mutatja be. Az Angyal Béla helytörténész által vezetett vitafórumon szó esett a menekülés és befogadás dilemmáiról, a történelmi, gazdasági és vallási különbségek jelentőségéről, a tapasztalatok mai helyzetekre gyakorolt hatásáról.

Fotógaléria a rendezvényről

Sajtóközlemény

Konferencia-beszámoló a bumm.sk portálon