Minden VOKS számít!

Cél
Az innovatív program célja, hogy
- bővüljenek a résztvevők ismeretei a különböző közösségek demokratikus működéséről;
- erősödjön elköteleződésük a demokratikus értékek mellett;
- motiváltakká váljanak ezen értékek tudatos képviseletére;
- természetessé váljon számukra, hogy élnek demokratikus jogaikkal, akár az iskolai fórumokon, akár a helyi közéletben, akár az országos választások idején.

Tartalom
A pártsemleges, közismereti tartalmakat magába foglaló program három, körülbelül másfél órás blokkból épül fel.
Az első modulban a tanulók mindnapi életéből, az iskola és a magánélet tapasztalataiból járjuk körül a hatalom és a döntéshozatal kérdéseit. Arra keresünk választ, hogy egy közösség hogyan határozhatja meg a tagjaira vonatkozó magatartásszabályokat és mikor nélkülözhetetlen a demokratikus működés, illetve a formalizált választás.
A második blokkban egy formalizált választási eljárás közös kidolgozására kerül sor. A résztvevőkkel egy olyan szabályrendszert fogunk kidolgozni, amelyek alapján szabad, tisztességes és átlátható választást lehet lebonyolítani.
A harmadik részben a képviseleti demokráciák működését hozzuk közelebb. Bemutatjuk és kipróbáljuk a titkos szavazások lebonyolítását a jelöltállítástól a szavazatszámlálásig, különös tekintettel a választási csalások kiküszöbölésére.

Módszertan
A képzés nélkülözi a hagyományos, frontális elemeket. A résztvevők rövid magyarázatok, illetve ábrák és filmbejátszások alapján sajátélményű gyakorlatokon és kooperatív kiscsoportos feladatmegoldásokon keresztül jutnak el a felvetett kérdések megoldásáig.

Eredmény
A program eredményként – pártállástól függetlenül – növekszik az érintett korosztály választói aktivitása mind a részvétel, mind pedig a választások lebonyolításában való közreműködés terén.
A fenntarthatóság érdekében a programot követően a résztvevő tanulók számára lehetőséget teremtünk arra, hogy a közösségi média segítségével megosszák élményeiket, tapasztalatikat és javaslataikat egymással és a program kidolgozóival.
Terveink szerint a legérdeklődőbb, legaktívabb diákok számára 2016 nyarán tábort szervezünk a közös gondolkodás folytatására, a demokratikus választások rendszerének mélyebb megértésére.

Megvalósítás
A tematika kidolgozásában, a programok lebonyolításában Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértő, valamint Csaba Réka és Hann Péter (Ezer Gyerek Egyesület) vettek részt.

A „Minden voks számít!” programra várjuk budapesti és vidéki középiskolák (gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák) jelentkezését! 

Igen, érdekel a program!